Kedves Látogatók!
Szeretnénk, ha az anime közösség fejlődését nem hátráltatnák régi sérelmek és személyes ellentétek, amelyeket néhányan sajnos még mindig nem tudtak elengedni. Mi itt, a MagyarAnime csapatánál eddig is mindent megtettünk azért, hogy minél több csapat munkáját elérhetővé tegyük – ma már lassan több csapatlinket találni nálunk, mint videót.
A jelenlegi viták nem is kizárólag rólunk szólnak, hanem
főként az új OniAnime gyűjtőoldal körüli helyzetről. Ugyanakkor szomorú látni, hogy nemcsak ott, hanem néhány fordítócsapat gondolkodásában is megjelenik az az attitűd, hogy nem az számít, minél több emberhez eljusson a munkájuk, hanem csupán egy szűk közösség kiszolgálása a cél. Mi viszont továbbra is szeretetből és lelkesedésből dolgozunk: célunk, hogy minél több információt gyűjtsünk össze egy helyen, a lehető leggyorsabb kiszolgálással.
Számunkra nem a látogatószám vagy a támogatások összege számít, hanem az, hogy minél több anime kapjon fordítást, és minél több emberhez jusson el. A közeljövőben pedig új megoldásokat is tesztelni kezdünk a videók hosszútávon stabilabb elérhetősége érdekében.
Természetesen az írásunkat bárki kritizálhatja, megoszthatja akár képernyőképekkel más helyeken is – ez teljesen rendben van. Azonban ezzel érdemi változást nem érünk el. Akiknek valóban az anime közösség támogatása a célja, azok nem gyerekes vitákba és felesleges támadásokba kezdenek, hanem inkább a közös munkára és az előrelépésre összpontosítanak – ahogy mi is tesszük.
Emellett szeretnénk bővíteni a csapatunkat is!
Jelenleg anime fordítókat, lektorokat, formázókat és más feladatokra is keresünk új tagokat. Ha te is úgy gondolod, hogy a legfontosabb az anime szeretete és a közösség építése, és szívesen dolgoznál velünk viták és felesleges problémák nélkül, akkor csatlakozz hozzánk!
A jelentkezés részleteit és feltételeit ezen a linken találod:
➡️
--> Téged Keresünk! <--